Bartal Andrea


„Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra.”
Charles Darwin

 

Dunaújvárosban  születtem, de Rácalmáson élek párommal és két fiúgyerme-künkkel.

Közgazdasági szakközépiskolába jártam, megszereztem az érettségit, végzettségem idegennyelvű gyors- és gépíró és kiadványszerkesztő.

A TEXT Nyomdával gyerekkoromban ismerkedtem meg, szüleim a nyomda megrendelői voltak.  Egy alkalommal elbeszélgettünk a továbbtanulási terveimről.

Kaptam egy lehetőséget, a TEXT Nyomda tanulójaként kiadványszerkesztést tanultam. Az elméleti képzés Budapesten volt, a Tótfalusi Kis Miklós Nyomdaipari Szakközépiskolában. 2003-ban én is a csapat tagja lettem, miután végeztem az iskolával.

Munkába állásomkor már egy új munkakört, a montírozást, lemezkészítést is megtanulhattam a kiadványszerkesztés mellett. Majd jött a digitális lemezkészítés, amit szintén elsajátítottam.

Kisfiaim születése után 2-2 évvel, folytattam tovább a munkát. Közben a digitális nyomtatás is bővült a munkaköröm.

Elmondhatom, hogy a  nyomdában nőttem fel! (Sokszor mesélték szüleim hogy már gyerekként „újsággal a kezemben” játszottam.)

Mint ügyintéző titkár, úgy érzem, megtaláltam a helyem, jól érzem magam ebben a pozícióban. Szeretek a megrendelőkkel kommunikálni és jó kapcsolatot ápolni. Jó látni azt, hogy a megrendelő azt a terméket kapja kézhez, amit ő elképzelt.


„Ne sikeres  ember próbálj lenni, hanem értékes.”
Albert Einstein


Csapatunk kis létszáma miatt mindenkinek többféle feladat elvégzéséhez kell értenie, hogy hatékonyak legyünk. Én az ügyintézés mellett nyomólemezeket is készítek, besegítek a könyveléssel kapcsolatos teendőkbe, de a kötészeti munkákat is szívesen elvégzem. Nagy öröm számomra, amikor egy általunk nyomott, kész könyvet a kezembe veszek.

Szabadidőmet a családommal töltöm: mozizunk, biciklizünk,  kirándulunk, néha  horgászni is járunk.

 

telefon   +36 30 303 8318 email   info@textnyomda.hu

Ügyfeleink véleményei

Ajánlatkérés

Töltse ki online ajánlatkérő adatlapunkat, vagy kérjen tőlünk visszahívást!

Örömmel állunk rendelkezésére akár kérdése, akár konkrét, megversenyeztetni kívánt projektje van. Válassza ki az Önnek leginkább megfelelő lehetőséget!

© Copyright Text Nyomdaipari Kft. Minde jog fenntartva! Arculattervezés, honlaptervezés: Kreatív Vonalak Adatvédelem Süti beállítások